
Kuris István László
alpolgármester, 10. választókerület önkormányzati képviselője
Mottója: Szolgálni szívvel, dolgozni hűséggel!
Kiskunhalason született 1983-ban. Tanulmányait az akkori Szűts József Általános
Iskolában kezdte. A szegedi piaristáknál érettségizett 2001-ben, majd a Gál Ferenc
Főiskolán tanult. 2003 óta plébániai munkatárs és több templom kántora. 2007-ben Szent
Erzsébet - Díjat kapott karitatív és közösségszervező munkájáért. Ugyanazon évben
kezdeményezésére a megyében először Kiskunhalason neveztek el közterületet Árpádházi Szent Erzsébetről a fiatal királylányra emlékező jubileumi esztendőben. Azóta
minden évben Szent Erzsébet - napi megemlékezés zajlik a városban és kenyérosztást
szerveznek. Később a „Szívből bejgli!” akció elindítója volt. 2010-től a Megyeszéle
Kulturális - Információs Alapítvány elnöke, amely több településen szervez gyermek és
ifjúsági, közösségi és kulturális programokat.
2002 óta a Fidesz, 2006 óta a KDNP és 2010 óta a Fidelitas tagja. 2010-től négy éven
át a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat bizottsági tagja volt oktatási, gyermek és
ifjúságvédelmi, később nemzetiségi, egyházügyi, civil kapcsolatok és sport területen. 2013-
tól hitoktató.
2014. június 29-től Kiskunhalas Város önkormányzati képviselője. A Kiskunhalasi
Ifjúsági Kerekasztal társelnöke és az egyházi kerekasztal szervezője. Évek óta a TeSzedd!
és a 72 óra kompromisszumok nélkül önkéntes akciók segítője és szervezője.
Több, a fiatalok számára kimagasló példát adó személy (többek között Hummel
Gizella ötvösművész, a Szent Korona másolatának készítője, illetve Hirling Zsolt
olimpikon, országos önkéntes programok fővédnöke) helyi ifjúsággal való találkozásának
megszervezője.
2016. március 12-én Kiskunhalas város nevében Rómában személyesen köszöntötte
Ferenc pápát, megválasztása 3. évfordulóján. Az egyházfőnek többek között a világhírű és
hungarikum halasi csipkeajándékokat juttatta el a város ajándékaként.
2017 őszétől két éven át a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának frakcióvezetőhelyettese.
2018-tól segíti a Kiskunhalasi Városi Diákönkormányzat és a Kiskunhalasi
Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkáját.
2018 őszén személyesen fogadta Stanislaw Dziwisz bíboros, Krakkó nyugalmazott
érseke, Szent II. János Pál pápa egykori titkára. A fiatalok nagy példaképének számító
néhai egyházfő vérereklyéjét a bíboros a képviselőre bízva juttatta el Kiskunhalasra.
Kezdeményezője a kiskunhalasi jegyescsomagnak, amely a házasságkötés előtt álló
fiataloknak praktikus segítséget nyújtó, helyi identitást erősítő ajándék lett. Ugyancsak a
fiatalok családalapításának egyik legszebb eseményét kívánta erősíteni, amikor
kezdeményezte, hogy minden, a házasságkötéskor a polgármesteri hivatalban felmerülő
költségtől mentes legyen a polgári esküvő szertartása a minden év februárjában zajló
Házasság Hetében.
Szeret kerékpározni. Több éven át a kiskunhalasi Kaméleon Társulat és a Lorántffy
Zsuzsanna Kamarakórus, később a Szent József Pedagógus Kórus tagja volt, számos vidéki
vagy nemzetközi fellépés szervezője, segítője.
A testvérvárosi kapcsolatok erősítésének egyik aktív mozgatója, melynek során
kiemelten kezeli az ifjúsági korosztályok, a kulturális és egyházi kapcsolatokat.
Kezdeményezésére Újszandec sétány elnevezéssel emlékezett Kiskunhalas a 25 éves lengyel-magyar testvérvárosi kapcsolatokra.
Az elmúlt 16 évben a közösség javára végzett szolgálata tapasztalatot adott
számára, közösségeink eredményessége pedig mindig lendületet ad az újabb
célkitűzéseihez.
2019. október 13-án a szavazatok 74,09 %-át megkapva újra Kiskunhalas Város 10.
sz. választókerületének önkormányzati képviselőjévé választották.
2019. október 22-én Kiskunhalas Város alpolgármesterévé választották
Elérhetőségek
- Kiskunhalas Város Önkormányzata 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1.